Tuchel: Furcsa meccs volt; Ancelotti: Játszhattunk volna jobban

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.05.01. 00:39
Tuchel (balra) és Ancelotti gratuláltak egymásnak a meccs után (Fotó: Getty Images)
Mint ismert a Bayern München és a Real Madrid 2–2-es döntetlenre végzett egymással a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. A találkozó után a két vezetőedző értékelte a látottakat.

 

A Bayern München vezetőedzője Thomas Tuchel elárulta, nem egészen értette, hogy csapata miért nem ragaszkodott az eredetileg kitalált elképzeléshez az első perceket követően.

„Nagyon jól kezdtünk, az első percben vezetést szerezhettünk volna, de aztán nem tartottuk magunkat a tervhez, nem tudom miért, így gólt kaptunk és a dolgok utána nehézzé váltak számunkra. A második félidőben már jobban ment a játék nagyobb elszántságot mutattunk. Megfordítottuk az állást és még 2–1-nél is több helyzetünk volt. Be kellett volna lőnünk a harmadikat. Furcsa meccs volt, főleg, hogy a Real két helyzetéből kettőt gólra váltott. A helyzet most egyértelmű: nyernünk kell Madridban, hogy a Wembleybe juthassunk. Még mindig egyenlőek az esélyes, majd meglátjuk mi történik” – fogalmazott a bajorok szakvezetője.

Kollégája, a Real Madridot irányító Carlo Ancelotti szintén nem volt maradéktalanul elégedett a 90 percen keresztül történtekkel. 

„Érdekes meccs volt. Játszhattunk volna jobban, egyértelműen messze voltunk a legjobb teljesítményünktől. Az első félidőben problémát jelentett, hogy túl mélyen védekeztünk, de aztán elkezdtünk nagyobb nyomást helyezni rájuk és feljavult a játékunk. A második félidőre próbáltunk változtatni, és ugyan jól kezdtünk, de aztán akkor kaptunk két gólt, amikor jobban ment a játék. Amikor 2–1-es hátrányba kerültünk, akkor igazán nehézzé vált helyzetünk, ráadásul Bellinghamnek görcsei voltak, elfáradt. Örömteli volt viszont látni, hogy Vinícius kezdi megérteni, miért fontos számára, hogy befelé is mozogjon, ne csak a vonal mellett. A visszavágó izgalmas lesz, minden nyílt, nem tudhatjuk mi történik majd” – értékelte a találkozót Ancelotti.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Bayern München (német)–Real Madrid (spanyol) 2–2 (0–1)
München, Allianz Aréna, 75 000 néző. Vezette: Turpin (francia)
Bayern München: Neuer – Kimmich, Dier, Kim Min Dzse, Mazraui – Laimer, Goretzka (R. Guerreiro, a szünetben) – L. Sané (A. Davies, 87.), Th. Müller (Gnabry, 80.), Musiala – Kane. Vezetőedző: Thomas Tuchel
Real Madrid: Lunyin – Lucas Vázquez, Rüdiger, Nacho (Camavinga, 65.), F. Mendy – Tchouaméni, Valverde, Kroos (Brahim Díaz, 75.) – Bellingham (Modric, 75.) – Vinícius Júnior, Rodrygo (Joselu, 87.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: L. Sané (53.), Kane (57. – 11-esből), ill. Vinícius Júnior (24., 83. – a másodikat 11-esből) 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik