Női Vuelta: Vas segítőként járult hozzá Vollering összetett sikeréhez

Vágólapra másolva!
2024.05.05. 14:56
Demi Vollering győzelméhez Vas Blanka is hozzájárult (Fotó: Getty Images)
Vas Blanka segítőként az összetett 57. helyén végzett a női Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen, amelynek záró etapján az összetett győztes Demi Volleringért dolgozott.

A nyolcnapos Spanyol körverseny utolsó szakaszán vasárnap Madrid környéki 89.5 kilométeres táv és hegyi befutó várt a mezőnyre. Az SD Worx-Protime magyar bajnoka – aki két napig vezette az összetettet – a síkon diktált tempót kapitányáért dolgozva, majd 42 kilométerrel a cél előtt, munkáját elvégezve leszakadt a mezőnyről – csaknem fél óra hátránnyal az utolsó csoporttal (gruppetto) tekert a célba Vas.

A holland Vollering 6.5 kilométerrel a cél előtt indult meg a hegyen, sorra szakította le riválisait, s alig ötszáz méter múlva már egyedül tempózott. A második szakaszsikerét bezsebelő Vollering 2022-ben harmadik, tavaly második volt, az idén pedig diadalmaskodni tudott, ezzel a tavalyi Tour de France után pályafutása második nagy körversenyét nyerte meg. Az összetett mellett a hegyi pontversenyben is az élen végzett Vollering.

KERÉKPÁR
Női Vuelta országúti körverseny
8. (utolsó) szakasz, Distrito Telefónica-Valdesquí, 89,5 km, hegyi befutó:
1. Demi Vollering (holland, SD Worx-Protime) 2:43:06 óra
2. Évita Muzic (francia, FDJ-Suez) 29 másodperc hátrány
3. Riejanne Markus (holland, Visma-Lease a Bike) 33 mp h.
…7. Elisa Longo Borghini (olasz, Lidl-Trek) 1:00 perc hátrány
…115. Vas Kata Blanka (SD Worx-Protime) 29:32 p h.

Az összetett végeredménye
1. Vollering 23:30:55 óra
2. Markus 1:49 perc hátrány
3. Longo Borghini 2:00 p h.
…57. Vas 54:52 p h.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik