NB I: Bánhegyi Bogdán szerződést hosszabbított a DVTK-val – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.04.30. 16:17
Bánhegyi Bogdán továbbra is a DVTK kötelékében marad (Fotó: dvtk.eu)
Az NB I -ben szereplő Diósgyőr kedden hivatalos honlapján jelentette be, hogy további egy évvel meghosszabbította Bánhegyi Bogdán szerződését.

 

„Egy évvel ezelőtt hosszabbítottunk szerződést a DVTK-val, de örülök neki, hogy a klub hosszú távon számít rám, ezért megtoldottuk ezt a szerződést még egy évvel, így tényleg minden feltétel adott ahhoz, hogy elérjem az álmaimat – fogalmazott a fiatal kapuvédő a klub hivatalos honlapjának adott interjújában. – Ehhez egy fontos lépcsőfokot Kecskeméten már sikerült megtennem, hiszen Simon Miklós bizalmának köszönhetően bemutatkozhattam a DVTK első csapatában. Aki ismer, az pontosan tudja, hogy mit jelent számomra ez a klub, így nagyon örülök, hogy átestem a tűzkeresztségen, azonban nyilván nem szeretnék ennyivel megelégedni. Tudom, hogy rengeteg munka vár még rám, de az a célom, hogy hosszú távon az én nevemmel kezdődjön a DVTK első csapatának összeállítása. A Kazincbarcikával kötött kooperációs szerződésnek köszönhetően egy, a fiatalok számára rendkívül hasznos együttműködésnek lehetek a részese, hiszen így az NB II-es bajnokságban is van lehetőségem, lehetőségünk bizonyítani, ami mindenképpen elősegíti a fejlődést. Így minden fiatal játékos, köztük én is lépésről-lépésre tudunk haladni, mivel minőségbeli különbség van egy másod- illetve egy harmadosztályú bajnoki között. Igyekszem minden lehetőséget megragadni a fejlődésre, legyen az az első csapat edzése, egy másod- vagy épp egy harmadosztályú bajnoki, hiszen a végső célom – mint már mondtam –, hogy hosszú távon a DVTK első csapatának kapuját védeni hétről hétre.”

A 20 éves Bánhegyi Bogdán hatéves korától a DVTK kapusa. Diósgyőrben járta végig a korosztályokat, az U18-as válogatott keretében is figyelembe vették. Első profi szerződését 2021 nyarán írta alá.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik