Vívás: hat magyar a nemzetközi szövetség bizottságaiban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.10. 14:07
Hat magyar jelöltet választottak be a Nemzetközi Vívó-szövetség (FIE) különböző bizottságaiba a szervezet hétvégi tisztújító kongresszusán, Moszkvában.

A hazai szövetség hétfői tájékoztatása szerint Czeglédy Edinát a jogi, Kamuti Jenőt az orvosi, Kulcsár Krisztiánt pedig a szabályokat felügyelő bizottság tagjának választották, míg a végrehajtó bizottság mellett működő tanácsadó testületekbe Szepesi László (edzők testülete), Tuschák Katalin (nők a vívásban) és Ferdinandy Györgyi (veterán vívás) került be.

A magyar vívósport számára a kongresszus sikeres volt, az előző négy ciklusban ugyanis csak két magyar tagja volt a FIE-bizottságoknak.

A szervezet elnökévé újabb négy évre Aliser Uszmanov üzbég születésű orosz üzletembert választották meg. A világ 28. leggazdagabb embere – aki a Premier League-ben szereplő Arsenal labdarúgóklub résztulajdonosa – 2008-ban került a FIE élére.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik